fbpx

A Kerítés fogalma

Mi is az a kerítés?

kerítés a telek területét a közterülettől, illetve a szomszédos telkek területétől térben elválasztó, lehatároló építmény. A kerítés szerepe az elkerítésen túl az adott telek védelme a behatolók ellen. A kerítés nemcsak telekhatáron állhat, hanem létezik belső kerítés is, amely a telek területén álló, a telek különböző rendeltetésű vagy használatú részeit térben elválasztó, határoló építmény. Ilyen például egy mezőgazdasági telken az állatok elkerítésére épített kerítés.

Tipikusan kőfalból, deszkákból, lécből, vesszőből, nádból, földből vagy fémből készítik el, de más anyagból is állhat (például beton). A vesszőkből font kerítést sövénynek is mondják, az élő fákból vagy cserjékből alakított kerítés pedig élőkerítésnek vagy élősövénynek nevezik. Az olyan kerítést, melynek a kerítés síkjára merőleges átláthatósága 50%-nál nagyobb mértékben korlátozott, tömör kerítésnek nevezik.

A telek határvonalain kerítés építési engedély nélkül létesíthető. A kerítésnek teljes egészében a saját telken kell állnia. Ha a kerítést a telek hátsó határvonalán az arra kötelezettek közösen létesítik, ettől eltérően is megállapodhatnak. A kerítés kapuja a közterületre (kifelé) nem nyílhat. A telek homlokvonalán álló kerítésen a közterület használatát veszélyeztető megoldást (pl. szögesdrótot) csak a gyalogjáró szintje felett legalább 2 m magasságban és a kerítés belső oldalán szabad alkalmazni.

Vállalkozásunk többféle kerítés típust forgalmaz.

Táblás kerítés

2D táblás kerítés

A 2D táblás kerítés elsősorban ipari célokra készül. Masszív hegesztett acél huzalokból készített táblákból áll. A táblás kerítés elemeket a megfelelő távolságban elhelyezett, beton alapba rögzített oszlopokhoz kell rögzíteni. A rögzítéshez szükséges összes kiegészítőt is forgalmazzuk így egyhelyen meg tud vásárolni mindent ami a teljes kerítésrendszer kiépítéséhez szükséges.

3D táblás kerítés

A 3D táblás kerítés elsősorban lakossági célokra készült,. Ez a kerítés hasonlóan a 3D kerítéshez acél huzalokból, hegesztéssel készült. Nevét a térben kihajtott merevítő formának köszönheti, ami a de könnyített, kedvező árú kivitel ellenére is erős, masszív kerítés rendszert jelent.

Fém léckerítés

A fém léckerítés elegáns megjelenésű színes acél lemezekből készülő rendkívül tartós kerítés rendszer. Az általunk foglamazott léc kerítésekre 30 év garanciát adunk.

Fém lamellás kerítés

A fém lamellás kerítés szintén elegáns megoldás, előnye, hogy a kiváncsi szemek teljes kizárása mellett is engedi a légmozgást. Ez a kerítés rendszer is többféle színben kapható, szerelése akár házilag is megoldható náhány egyszerű szerszám segítségével.